Eljön az a pillanat amikor az emlékképek, melyek pontok és vonalak formájában élnek bennünk, egyszer csak felolvadnak a megértésben. Elvesztik jelentőségüket, és onnantól csak irányt jeleznek. Valamit ahonnan jöttünk, és valamit ami fele tartunk. A történetek megtörténtek, a lélek tapasztalt, fejlődött, a kép pedig már valóban csak emlék, hogy sose felejtsük el, miért vagyunk itt, és milyen csodálatos ajándék, hogy itt lehetünk. Hát használjuk ki, adjunk lehetőséget a lelkünknek megélni mindazt amit vállalt, hogy aztán a következő leszületésünk, már sokkal könnyedebb lehessen. 

Öleléssel

Csilla 

Bennem most így, valahogy :)