Észre se vettem. Úgy történt meg. Egyszer csak üres lett minden. Elfogyott a lendület. Elfogyott az élet. Még csak szomorú se voltam. Fáradt voltam és féltem. Nem éreztem. Semmit nem éreztem. Hisz nincs bennem senki aki érezne. Én tettem ezt. Én tettem magammal. Hátat fordítottam az összes részemnek aki nem szolgálta azt amit én akarok. Olyan egyedülbe kerültem ami nem is létezhetne. Nem fájt. Zombivá váltam. Reggel felkeltem, mentem, tettem, este lefeküdtem aludtam, reggel felkeltem. Célok nélkül. Érzések nélkül. Önmagam nélkül. Mostanra már még ez is nehézzé vált. Szerencsés vagyok. Talán a legszerencsésebbek közül. Mert van hitem. Talán az egyetlen ami segíthet. Hitem a Rendben és a Mindenségben. Ez a hit adta nekem az én két csodálatos segítőmet és tanítómat. Akik nélkül ezekben az időkben elvesznék, feladnám és nem csinálnám tovább. Akik ilyenkor a fényükkel megvilágítanak engem. Bár a széken állva, csipőre tett kézzel kiabálok, ők tudnak szeretni. Ez a szeretet megtart. Megtart miközben zokogva lelépek a székről, és letérdelek, fel adom. Fel a Mindenségnek. Bocsánatot kérek. Itt térdelek, hogy elmondjam mekkorát hibáztam. Hátat fordítottam az életemnek és a részeimnek. Magukra hagytam őket. Feladtam. Mert azt gondoltam így könnyebb. Kizártam magam a saját életemből, ezáltal megfosztva magam attól, hogy része legyek a világnak. Kizártam magam és a részeim a szeretet áramából. De most itt vagyok. Itt vagyok, és felelősséget vállalok. Kérlek benneteket, kérem az összes részem, akit becsaptam, cserben hagytam, akiknek hátat fordítottam, hogy bocsássatok meg. Bocsássatok meg és kapcsolódjunk össze. Kapcsolódjunk össze, mert együtt bármire képesek vagyunk. Segítsük és tartsuk meg egymást. Nem ígérem, hogy könnyű lesz. Nem ígérem, hogy nem fog fájni, újra és újra. De csak így tudunk a helyünkre kerülni. Csak így tudunk a helyünkön maradni. Kérlek benneteket, tartsatok velem. Veletek igent mondok az életemre. 

Hálás szível köszönöm a mai tanítást Andinak&Alettának ❤