A földi életet mind úgy kezdjük, hogy rá bíznak minket a választott földi szüleinkre. A gyerekkori család sokáig meghatároz minket. Azok a minták amiket tőlük láttunk, azok a mantrák amiket ismételgettek nekünk, belénk olvad, a részünkké válik. Mi pedig így kezdjük el a felnőtt életet. 

Nekem mindig azt mondták, tanulj, különben semmi nem lesz belőled. Nem viszed semmire. Addig tanulj amíg van lehetőséged. Az egész gyermekkorom abban a rettegésben éltem, hogy sose lesz belőlem senki. Nem leszek valaki. 

A létezést összekötöttem a tanulással. Az, hogy miért tagadtam a létezést, és ezáltal a tanulást, egy másik történet. Felnőtt fejjel gőzerővel kezdtem tanulni. Mindent elolvastam ami elém jött, elvégeztem számos iskolát, tanfolyamot. Sokat hagytam abba a vizsgák előtt. 

Miután egyre több mindent ismertem meg, egyre jobban álltak össze a képkockák. Egyre jobban elkápráztattak a felismeréseim, és egyre biztosabb lettem a dolgokban. Bebizonyítandó, hogy élek, mindig beszéltem. Mindenről volt véleményem, minden témához hozzászóltam. Tanácsokat adtam, láttam, hogy kinek, hogy kellene csinálni, ki hol rontja el. Volt, hogy nagyon sokat beszéltem, az elmém káprázatában éltem.

Káprázat volt a szó szoros értelmében. Akkor még nem ismertem fel, hogy nincs jogom eldönteni, kinek, hogy jó. Bár tudtam, hogy kérés nélkül nem adunk tanácsot, mégsem tartottam be a szabályt. Nem ismertem fel sem magamban, sem másban Istent. Az elmém volt az irányító. Őt tápláltam a sok ismerettel. A tanulással. Miközben a lelkem.... Így próbáltam meg elhitetni magammal, hogy élek. Hisz tanultam, hogy legyek valaki. 

De mindig történik valami. Valami ami megváltoztat mindent. Most is. Észre vettem a mintát ami szerint élek. Mindig úgy éreztem, valami még hiányzik ahhoz, hogy elkezdjek bármit. Valamit még tanulom kell, hogy elkezdjek élni. 

A létezés csendes. Ahhoz, hogy létezzél, nem kell semmit tenned. Pont ellenkezőleg. El kell engedj sok mindent. A létezés áramlás. Ahhoz, hogy áramlás legyen, szabaddá kell tenni az utat. Fel kell számolni minden akadályt. El kell engedni a régi mintákat, amik az útjába állnak ennek. El kell engedni régi hitrendszereket, lélegezni kell. Fellélegezni. Aztán mély lélegzetet véve szabadjára engedni magad. 

Mindig léteztél. Már azelőtt, hogy megszülettél volna. A Szellem részeként jöttél ide földi világba tapasztalni. A Szellem minden tudása benned van. Különleges vagy, Te is én is. Egyek vagyunk, de nem vagyunk egyformák. De bármelyikünkre néz Isten, mindig mosolyog. Mosolyog Rád azért aki vagy. Boldog, hogy létezel, élsz, és általad Ő is tapasztal. Nem kell semmilyenné válnod ahhoz, hogy teljes legyél. Nem kell olyanná válnod mint más. Senki helyét nem foglalhatod el, ahogy a tiédet sem foglalhatja el más. 

Ha ezt tudod látni magadban, akkor megláthatod a másikban is. Akkor nem kell majd magyarázkodnod. Nem kell a másikat ilyen olyan módszerekkel megváltanod, nem kell megpróbálnod megváltoztatni, csak azért, hogy olyanná váljon, ami számodra is elfogadható. Nem kell megváltoznod azért, hogy bárki igazolja neked, hogy helyed van világban. Pont így, ahogy vagy. Megláthatod magadban és benne is a csodát. Így csendben, mosolyogva létezhetsz. Így már nem kell többé büntetned magad. Nem kell sem a másikhoz, sem a korábbi önmagadhoz mérni magad. Ez egy gyönyörű felszabadító megélés lehet számodra. Csak próbáld meg. Lélegezz.

Amikor jönnek a gondolatok, amik megkérdőjeleznek, állj meg. Lélegezz. Fogadd el, hogy ennyi. Könyörülj meg magadnak, és ezáltal mindenki másnak is. Amikor az elme újra elkezd beszélni, újra hangossá válik, elnyomva téged, csak emlékeztesd magad:

 A létezés csendes. 

Öleléssel

Csilla 

Kép forrás: Pinterest