Semmit nem irányítunk. Semmit nem birtokolunk. Semminek nem vagyunk az élvezői. 

Reggel még önfeledten készültem fodrászhoz, készültem a hétvégére a fogadalom tételemre. Aztán minden megváltozott. Most itt ülök egy Münchenbe tartó buszon, szívem csupa aggodalom, hogy épségben haza hozzam, hogy ne legyen nagy a baj. Órákig tartó utazás. Lesz idő elmélkedni. 

Amikor leesünk ide az anyagi világba, mindent megkapunk, hogy eljátszhassuk Istent. Tökéletes illúzióba kerülünk. Minden nagyon pontosan megtervezett, felügyelt. Mi pedig az anyagi kötöerők és Maya devi irányítása alatt játszunk, örvendünk, vagy épp szenvedünk. Hol elhisszük magunkról, hogy teremtők, netán Istenek vagyunk, hol ránktör egy pillanatnyi józanság, és felismerjük, hogy parányi részecskéi vagyunk csupán Istennek. Van, hogy egy egy helyzetben, teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy semmit sem irányítunk. Jó példa erre a mai napom. Ez a helyzet, a fájdalmassága miatt, amiatt, hogy minden tervem felborított, frusztrálhatna. Lehetnék dühös. De túl az aggodalmon, csak elgondolkoztat. Arról, hogy mi is volt az eredeti helyzetem. Amikor még a lelkivilágban éltem. Most pedig itt a szenvedésekkel teli anyagi világban mit tapasztalok. Mondanám, hogy ez vigasztal. A helyzet átmenetisége, hogy van visszaút. De nem vigasztal. Dühös vagyok magamra, amiért eldobtam a lelki világ gyönyörét, ezért a hamis világért. Azért, hogy életek óta képtelen vagyok visszatérni. Azért mert ahogy egyre többet tanulok, egyre tisztábban látom, milyen messze vagyok még mindig. Még mindig mennyire elbüvől ez a teremtett világ, hogy csábít el, hogy terel el a lelki gyakorlatoktól. Aztán ahogy ezen elmélkedem dühöm már csak csalódottság. Talán ez a kiábrándultság erőt ad. Erőt, hogy gyakoroljak, hogy tisztuljak, hogy gyakoroljam a bhaktit. Talán. Meglátjuk. 

Öleléssel ❤️

Csilla